Az Arisztotelész Thessaloniki Tudományegyetemet (Αριστοτέλειο Πανεπιστήμιο Θεσσαλονίκης, AUTh) 1926-ban alapították, összesen 42 kara és tanszéke (iskolája) van, néhány ezek közül egyedülálló Görögországban; 95,000 alapképzésben és 9,000 mester- és PhD képzésben részt vevő hallgatója van. Az iskolák és laboratóriumok interdiszciplináris együttműködési programokban vesznek részt. Az egyetem számos oktatója európai partnerekkel közös projektben dolgozik. Kb. 250 AUTh műhely vett részt EU-s projektekben a tudományos élet minden területén, így a környezettudománytól, a biotechnológián át a történelemtudományig és a régészetig. Mindezek alapján az AUTh a görög tudományos világ egyik legnagyobb munkaadója.
Az AUTh az elmúlt három évben több mint ezer partnerintézménnyel működött együtt az EU 5. Keretprogramjában (egyetemek, kutatóközpontok és vállalatok). Az Európai Oktatási Programok Tanszék egyik részlege segíti az egyetemi SOCRATES program és a többi európai oktatási program (TEMPUS, LINGUA, JEAN MONNET etc.) megvalósítását.
A régészeti tanszéknek 65 oktatója van, 14 ásatást vezet és kb. 2,000 alap-, mester-, és doktori képzésben résztvevő hallgatót képez. A tanszék alapvetően az ősrégészet, a klasszika archaeológia és a bizantinológia oktatására specializálódott, de többek között folyik pl., bioarchaeológia, muzeológia oktatás is. Saját gipszmásolat múzeummal rendelkezik, és szervezője a Macedóniai és trákiai régészeti kutatások elnevezésű, évenként megrendezésre kerülő konferenciának.
Az egyetemi Ősrégészeti Laboratórium, amely a Régi Filozófiai Iskola épületében található, két ősrégészeti ásatás anyagfeldolgozását végzi: Toumba (Thessaloniki) és Paliambela (Kolindros). A laboratóriumban foglalkoznak nyersanyag vizsgálatokkal (kerámia technológia), archaeobotanikával és -zoológiával, archaeometriai és kémiai elemzésekkel, valamint alkalmazzák az új technológiák adta lehetőségeket (térinformatika, interaktív adatelemzés). Egyre növekszik az igény a régészeti, de a muzeológiai és az örökségvédelmi tevékenységek megismertetésére is (régészeti események a folyóiratokban, oktatási programok). Ennek keretében számos olyan európai és nemzeti kutatási program született, amely mind a múltról, mind az információs társadalomról szól.
Az ACE projekt keretén belül az AUTh legfőképpen az alábbi témákban vesz részt:
-I. téma: A Múlt kutatásának a jelentősége. "Új-múlt teremtés." "A múlt identitást formáló emlékei és anyagi kultúrája." A kutatás célja, hogy a régészetnek a különböző társadalmi, vallási, etnikai csoportok identitásának kialakulására gyakorolt hatását vizsgálja ma Görögországban. A vizsgálat középpontjában a bevándorlók állnak.
a.) szervezett képzés: Iskolai tankönyvek vizsgálata olyan szempontból, hogy hogyan mutatják be a görög anyagi kultúrát és a régészeti ismereteket, és hogyan használják azt a kulturális identitás kialakítására.
b.) szervezett képzésen kívüli oktatás: Kulturális intézmények oktatási programjai hogyan járulnak hozzá különböző társadalmi csoportok kulturális identitásának kialakításához.
- III. téma: Szakmagyakorlás a régészetben. A régészeti oktatásnak Görögországban betöltött szerepét vizsgálják. Négyéves tanulmányuk végeztével készen állnak-e a régészek, hogy a gyakorlatban alkalmazzák a tanultakat? A régészeti tudásanyag összhangban van a régészeti valósággal? És mi történik más európai országokban? Mi a társadalomra gyakorolt hatása?
- IV. téma: Társadalmi eredmények: a régészet megismertetése. Régiségek és a város. A kutatás célja, hogy megértsük, hogy hogyan élünk együtt a mindennapjainkban (tudatosan, vagy szándék nélkül), a régi emlékekkel, illetve az általuk megtestesített történetekkel, vagy történelemmel. Városi környezetben fogja vizsgálni a régi emlékeket: a kontinuitás eszméje hogyan hatott, hogyan befolyásolta történeti szinten a város és annak lakóinak kulturális identitását.
Az AUTh 2010 októberében szervez és helyet ad egy ACE találkozónak.
![]()
Intézmény neve:
Aristotelész Thessaloniki Tudományos Egyetem (AUTh)
Programfelelős:
Prof. Konstantinos Kotsakis
Programkoordinátor:
Prof. Konstantinos Kotsakis
Eleftheria Theodoroudi
Aristotle University of Thessaloniki
541 24 Thessaloniki
Greece